2012. augusztus 9., csütörtök

A gitározásról általában



Ahogy így visszagondolok az elmúlt évtizedekre a gitár, pontosabban a gitározás egy olyan szereplője az életemnek ami segít az önazonosság megtalálásában. Ki is vagyok? Mi végre vagyok én itt? Van e valami dolgom? Minden tevékenység ami említésre méltó, az kapcsolatban áll a gitározással is. A szakmai életemen kívül, akár hitéleti, akár családi vagy magánéleti vonatkozásban. Ez persze természetes is lévén gyerekkoromtól ez az egy tevékenység az ami érdekel. Ennek "holdudvarával" együtt. Ez a fajta tevékenység segít feldolgozni azokat az eseményeket, melyek nem direkt módon (értsd nem tudatosul, nincs megfogalmazva) jelennek meg és vonulnak át életemen. A feldolgozása sem direkt módon történik. Tehát nem azért ülök le gitározni, hogy "X", "Y" problémát feldolgozzam. Azonban visszagondolva az életemre, nem nehéz felismerni ezt a motívumot. Akár csak a szerzeményeimre ha gondolok. Azért is találtam meg már a kezdeteknél a jazzt, és azért érdekelt az első pillanattól kezdve a zeneszerzés, mert rögtön azt a lehetőséget láttam a hangszerben, hogy hogyan tudnám saját magam kifejezni rajta, és ehhez a mások darabjai hangról hangra, és szó szerinti interpretálása nekem nem volt inspiráló. Nem ez érdekelt a hangszerben. Hanem a lehetőség, és a felfedezés. Valószínűleg ez lehet az oka annak is, hogy soha nem untam a gyakorlást, és ebben a harmincakárhány évben sosem jutott még az eszembe, hogy minek is csinálom, meg hogy már elegem lenne belőle. Hogyan is lenne amikor segít feldolgozni az eseményeket? Terápia! A végtermék pedig a szerzemény, és az előadás. Tökéletes szimbiózis.
Amikor az évekkel kezd érezhetővé válni a gyakorlat adta rutin, felszabadul az ember egy csomó olyan dologra ami addig csak tudat alatt hatott rá. Ilyen a hangzás, a sound. A gitár hangja. Az utóbbi pár évben egyre több figyelmet fordítok a hangszerek adta hangra, mert nagyon inspiráló, és keresem a játéktechnikában azokat a lehetőségeket melyektől jobban szól  a hangszer. Ez talán furcsán hangzik tőlem, mert hát akkor mi a francot csináltam eddig ugyebár? :) Nos a hangzás mindig is fontos volt, de nem tudatosan formálta a játéktechnikát. Most azonban azt vettem észre, hogy például amikor egyedül játszom, sokkal szívesebben játszom pengető nélkül, csak ujjakkal, mert valahogy jobban érzem a hangszert, és inspirálóbb a végtermék is. Ezért egyre kevesebb effektet használok. Mert most a gitár hangja érdekel maga. Ez akusztikusnál természetes is, ez inkább az elektromos gitárra vonatkozik. Ott nagyon érdekel a gain. Nagyon sokat ad a dinamikának. Ennek a keresgélésnek is egyik állomása volt hogy 2010-ben lehangoltam a gitáromat. Rájöttem, hogy a hangszer sokkal, de sokkal teltebben szól. És ez mindegyik hangszerre vonatkozik. A klasszikus gitárnál volt keresgélés, mert ott a 3. húr alapból nylon, és csattogott rendesen. De találtam olyan húrkészletet ahol ez fonott és így már teljes spektrumában gyönyörűen szól. Aki nem hiszi próbálja ki egyszer, hogy egy mérettel nagyobb húrt vesz mint amit használni szokott, és leengedi egy nagyszekunddal. Ott a sound! :) Minél több idő telik el, annál inkább elmélyül ez a tevékenység. Ez jó! :) Ennek a felfedezésének nem is lehet a végére járni, hál Istennek.  Több olyan gitárossal találkoztam, vagy olvastam róluk, akik elmondták hogy nem szeretik a gitár hangját... talán furcsának tűnhet, de ez többekkel is így van. Sokan fúvos hangot keresnek benne, vagy valamilyen más hangzást szeretnének elérni, mint amit a hangszer magából természetesen ad. Mások azért maradnak a hangszernél mert már későnek tartanának áttérni egy másik hangszerre, pedig egész életükben fúvós hangszeren akartak játszani. Számomra ez elszomorító. Én nagyon szeretem a gitárjaim hangját, és folyton azon agyalok a gyakorlásaimban, hogy hogyan tudna még szebben szólni egy megpengetett hang. Mondok egy példát. Joe Pass játszott pengetővel, és ujjal is. Hallgassatok meg egy felvételt ahol ujjal játszik akkordszólót. Lehet hallani, hogy a köröm mellett az ujjbegy bőre is penget ami egy halk, és rövid kis susogó hangot ad a megszólaló hang kezdéséhez. Na ez valami gyönyörűséges sound a számomra. Vagy James Taylor pengetéstechnikája detto. Csodaszép hangok jönnek ki a gitárjából. Épp most néztem meg egy 2012-es interjút a Scott Hnedersonnal aki arról beszélt amit nálunk Egri Jancsi úgy mondana: "Yattban van a sound!"  És igaza van!
A fejemben sokáig a strató volt az "első" hangszerem. Pályafutásom nagy részében ezen játszottam. Viszont mindig ott volt mellette az akusztikus is. A legelején csak azért mert kellett a munkámhoz. Viszont mindig szerettem rajta játszani. Élvezem hogy akusztikus. Egyszerű. Mindig emlékeztetni fog a kezdetekre amikor csak az volt. Csak leülsz és játszol. Még áram sem kell hozzá. (Na egyszer jön egy baró napszél, ami lepukkantja a globális elektromos hálózatot, és akkor már csak tényleg az akusztikus gitárok maradnak mu-ha-ha-:) ) Eszembe jutnak kamasz korom csajozásai a Velencei-tónál, mikor levittem a gitáromat a naplementéhez, és ott játszottam... Első zenekaraimban is nylon húros gitárral nyomtam 13-16 évesen. Az első "használható" akusztikus hangszeremet jóval később 2000-ben New Yorkban vettem. Egy Seagull S6. L.R.Baggs elektronikával. Nagyon jó ára volt, klassz minőségben. Itthon a Vasvári String Trió lemezét azzal vettem fel. De találtam házi videót, amit még kint készítettem NY-i otthonunkban a konyhában (stílusosan). Ez 1999-2000-ben volt. Már akkor használtam sok olyan groove-os kíséretet, amiket ma is. Sőt ezek közül sokat felhasználtam a VST-ban. De még akkor is csak "második" hangszerként élt a fejemben sokáig. Ez azért lehetett, mert a tanulási szakaszban alig hallgattam ilyen előadókat. Szinte csak elektromos formákat. Tulajdonképpen csak a közelmúltban döntöttem el, hogy olyan szintre próbálom emelni, mint a stratót. És mindezt szólóban, ahogy kamaszkoromban próbálkoztam. Egy egész estét betölteni egyedül. Micsoda kihívás! Micsoda felkészültség kell ehhez! Ezt nem lehet mellékesként, másodikként csinálni..
Egyedül játszani egészen más. Más a gondolatmenet. És ehhez idő kell, mert érlelni kell a gondolatot hogy jó legyen a hozzáállás. Ez ugyanis hallatszik a végterméken. (Egyébként érdekel a stratón való szólójáték is) Nagyon szimpatikus az az intelligencia amikor valakiről hallatszik hogy milyen elképesztő magasságokban jár zeneileg, technikailag, érzelmileg, emberileg, és mégis az egész könnyen befogadható, könnyed, élvezhető. Számomra ez a legnagyobb csoda. Ezt megvalósítani egyedül 6 húron. Nekem ez a kihívás!
 Azért egy pár számomat vagy jazz standardet régen is játszottam már szólóban. És volt korábban is pár bulim egyedül. Mindig is írtam egy-egy darabot gitárra. Ezekből a lemezeimre is felkerült mindig egy darab. De egy egész estés koncert az azért egészen más dolog. De az ehhez szükséges rutin az rengeteg idő. Azt nem lehet erőltetni. Ez egész embert kíván. Teljesen átszövi a gondolataidat. Azzal az igényességgel mint ahogy például Tommy Emmanuel, vagy Sylvian Luc, Ralph Towner, vagy Tuck Andress adja elő. Ehhez sok időt kell eltölteni egy hangszerrel, hogy úgy szólaljon meg ahogy te akarod. Nem célom 100-ik lenni a sorban. Megtanultam: Akkor csinálom jól, ha úgy csinálom ahogyan én értek hozzá, és ahogyan én tudom egyedül csinálni a saját személyiségemmel. Ez az egyetlen út a hiteles előadáshoz. És ez elemi fontosságú ebben a műfajban. Mélységesen egyetértek T.E.-al abban, hogy azokat a számokat kell és érdemes megcsinálni amit szeretek. Mert az inspirál, arra jönnek az ötletek. Nem célom a : "Te azt ismered hogy ..."? vagy "Azt játszd hogy..." Szeretném művészi szintre emelni a kiszemelt dalokat. Szerencsére vég nélkül tudnám sorolni, melyeket milliók hallgatnak és szeretnek. És persze jönnek a sajátok is. Én a magam stílusában csinálom. Ez szinte olyan mintha én írnám a darabot. Előttem van egy szám, és a feladat az, hogy hogyan lehet ezt kellemesen és színvonalasan előadni. Keresem a lehetőségeket, megpróbálom mit lehet, mit nem, keresem a megfelelő hangnemet...
Kezdem nagyon élvezni ezt a "munkát", mert minden számmal egy kicsit jobban fogom érteni és érezni. Régen nem szerettem egyedül játszani. Vagy inkább csak azt éreztem, hogy nem megy. Sejtettem már akkor is hogy ez nagy meló, és nem úgy van, hogy leülsz és csak játszol. Illetve ezt a hatást kell elérni, de abban rengeteg munka van ám.
Annyi időt kell eltölteni a hangszerrel, hogy megérezd az atmoszférát, ami akár egyetlen hangban is benne van. Akkor ez működni fog. Na ehhez kell rengeteg idő. Hogy egy hangba bele tudd tenni. És ezt a hallgatóság is hallja!
Már 8-9 darabot megcsináltam, most épp egy saját darabon dolgozom.  Jó lenne több időt tölteni vele. Már kész is lehetnék a teljes műsorral, de még csak a harmada van meg. Mindegy, haladok előre, és lassan elkészülök vele. Remélem eljöttök meghallgatni! :)

Ezen a lejátszási listán végighallgathatóak az eddig elkészült darabok:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése