2012. augusztus 22., szerda

II. Birta Miki Gitártábor 2012


II. Birta Miki Gitártábor 2012 Vidratanya

Az idei gitártábor nehezen indult. Illetve hasonló módon a tavalyihoz, jöttek az érdeklődő e-mailek, de a legvégén mindössze hárman gondolták úgy, hogy eljönnek. Ez némileg elszomorított, de azért ennek is megvannak az előnyei amit ki is használtunk. Mindenre és mindenkire több idő jutott. Velem tartott a családom  is, Bea és a gyerekek, akik persze szintén táborlakók voltak, lévén mind gitároznak.
 A helyszínt egy kedves volt főiskolai növendékem biztosította Fábián Béla, aki a Körös vidékén vezeti családi birtokát. Ez azzal a kétségtelen előnnyel járt, hogy ha a tulajdonos is érdekelt a gitározásban, akkor a fogadtatással biztosan nem lesz baj. Nyugodt voltam, hogy senkit sem fogunk zavarni. Sőt! :) Az esti jambe természetesen ő is beszállt. Ha az ember környezetváltozásra vágyik, akkor a Vidratanya kétségtelenül a legmegfelelőbb hely erre. Először is messze van. Budapesttől 215km, és ebből csak 45km az autópálya. De ez nem feltétlenül baj. Mikor megérkezel, tényleg úgy érzed, hogy minden mást magad mögött hagytál. A hely szépsége (Sebes Körös és környéke) egyedülálló. Én a Körös mellett futottam a töltésen, nyulakkal, őzekkel, birkanyájjal találkoztam, és az egyik legszebb naplementét láttam amit megéltem futás közben.  De a hely is azért kapta a nevét, mert kelet-közép európában itt él a legnagyobb vidra populáció. Mondjuk annak aki találkozni akar velük, hajnal 4-kor már ott kell lennie, és még akkor sem biztos a randi. :) A táborunk is konkrétan a folyó mellett volt. Az emberek kedvessége és figyelmessége is nagyon jól esett. A helyen faházak illetve szobák vehetők igénybe. Helyben főznek, töltött káposzta, birka gulyás, stb. volt terítéken ami nagyon de nagyon finom volt! De még az én gyümölcs mániám is meg lett oldva. Reggel ott volt a reggeliző asztalon a sárgadinnyétől a szőlőn át, a banánig, az alma, a barack... Ebédre illetve vacsorára volt aki szárnyast evett volna, a malac helyett, az is meg lett oldva...
 Szintén helyben van kajak, kenu, bicikli. A Körösön mi is tettünk egy kajak túrát. ( Ugye Bélám jól mondtam? :) ) Csodaszép volt! Sajnos csak 2 éjszakára mentünk, de úgy tervezem, jövőre is oda viszem a gitártábort, és megpróbálunk 4-5 napra lemenni, szintén augusztus végén. Már tervezgetem a programot amiben a kajaktúra és a bográcsozás biztosan helyet kap majd. :)
 A gyerekeim egész nap (és még éjszaka is) a medencében fürödtek. Ami pedig maga a tábort illeti: Miután csak 3 potenciális gitáros volt (Ádám, Endi, és Józsi), így délelőtt is, és délután is kapott mindenki egy-egy órát, minden nap amíg ott voltunk. Ez alól kivétel volt a kajak túra délelőttje, amit azt hiszem csak Józsi bátyám bánt, aki otthon felejtette az ehhez szükséges ruházatát.:) Este közös muzsikálás, sok-sok sztori, és igazán örömteli együttlét. Mindenki "fülig vigyor" volt mikor hazajöttünk. Az ilyen napok teszik igazán széppé az ember életét. Ennek a helynek kulcsfigurája Béla "bátyám" volt növendékem, aki nélkül ez biztosan nem jöhetett volna létre. Ezúton is nagy köszönet érte! Zavarba ejtő volt a fáradhatatlan vendégszeretete. Még az is eszembe jutott, hogy lehetne egy nagyobb zenei tábort is rendezni itt. Nem tudom, hogy meg tudnám e fűzni néhány kollégámat (dobtanárt, énektanárt, basszusgitár tanárt, zongora tanárt,) hogy ők is eljöjjenek tanítványaikkal, hiszen a hely bőven elegendő 40-50 fő befogadására is. Ez ügyben körbekérdezem a kollégákat. Szerintem a szándék mindenkiben meglesz, majd amikor a szervezés indulna nos akkor majd meglátjuk.
 Nagyon klassz volt, és igazán sajnálom hogy azok akik jelezték hogy jönnek, és végül visszaléptek, nem jöttek. Csodaszép élményről maradtak le. Az órákról már nem is beszélve. De az ilyen táborokban a közösségi élmény az ami igazán működteti a dolgot. És nagyon klassz társaság volt minden részről. Remélem jövőre már többen jönnek, legalább annyian mint az elsőre.
Érdemes lesz visszanézni ide a blogomra később, mert egy kis verkfilmet készítettem az útról, amit meg fogok itt is osztani. Egy pár kép addig is:








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése