2013. november 12., kedd

Szóló darabjaim

Mindig is érdekelt, az egyedüli gitározás. Bár sosem volt rá "időm". Úgy értem az egész embert kíván. Pályafutásom alatt leginkább társas zenélésben voltam, és vagyok is. Mindig is izgalmasnak találtam (elsősorban jazzben), hogy a muzsikusok együtt létrehoznak valamit. Ez nagyon inspiráló tud lenni, és egyfajta életformát ad a munkámban. Ebben él és gondolkodik az ember. Az egyedüli gitározásról csak azt tudtam, hogy nagyon jó lenne tudni így játszani, de az egész embert kíván, és arra nekem nincs időm. Meg hogy alapvetően máshogy kell gondolkodni hozzá. Azt gondoltam ahhoz nagyon kell már tudni, hogy valaki egyedül úgy tudjon improvizálni, meg számokat eljátszani, hogy az ne legyen "izzadság szagú", hanem önfeledt muzsikálás legyen a variálhatóság lehetőségével. Ugyanúgy mint a társas zenélésnél. Egyedül megteremteni ezt az atmoszférát, és ebben otthonosan mozogni a legnagyobb feladat. Ezért írtam azt hogy ez egész embert kíván. Nem merném állítani, hogy elértem volna, de efelé haladok.
 Mindig is "irigykedve" hallgattam azokat az előadókat, akik kézbe veszik a gitárt és egy teljes értékű előadás zajlik. Aztán eljött 2008 és vele együtt a válság is. Egyre kevesebb helyre lehetett elmenni zenélni. Egyre többször jutott az eszembe, hogy valójában szerencsés vagyok, mert olyan hangszeren kezdtem el tanulni amivel el lehet menni akár egyedül is játszani. De tudtam, hogy rossz gondolkodással közelítem meg a kérdést. Mert jó alapállásnak kell lenni ahhoz hogy működni tudjon. Felmértem mi az amit szeretnék elérni ha ebbe belekezdek, és végig vettem, mi az amit még meg kell tanulni ahhoz, hogy ez olyan szinten menjen ahogyan én elképzelem. Aztán elkezdtem gondolkodni a koncepción is. Ha csak olyan dolgot csinálok ami saját, az ugyan teljesen kielégíti művészi ambícióimat, de viszonylag kevés embert fog érdekelni. Ezért arányba akarom rakni az ismert és a saját számaimat. Elkezdtem gondolkodni kiktől lehetne számokat csinálni. Például a Billie Jean-ről nem láttam olyan feldolgozást, ahogyan én képzeltem el. Például hogy egyszerre szól a 2/4, a basszus, az akkord, és még a téma is a tetején. és viszonylag kevesen rázzák meg utána, ami nálam alapvető, hiszen ez nekem jazz. Azt is tudom, hogy ezeket úgy akarom csinálni ahogy nekem tetszik a magam módszerei és szempontjai alapján. Akkor hiteles, és akkor érzem benne jól magam. Például helyet kell kapnia az improvizációnak minden számban. Ez elég nehéz feladat, mikor egyedül játszik az ember. Műfajtól függően változnak az eszközök is ilyenkor. A téma összerakása ha megvan, akkor már egyszerű, de a rázáson dolgozni kell. Az arányok beállítása, a hangulat megragadása, az feladat.
Mikor e sorokat írom, összesen 7 szám van kész. Szeretnék még saját számokat, még több ismert slágert, és néhány jazz standardet is kidolgozni. Összesen 25 számot kb. Sokkal lassabban haladok vele mint reméltem. ha már nekikezdek, akkor viszonylag gyorsan megvan, csak kevés a csend ahhoz hogy végig tudjak gondolni egy ilyen darabot.
Nos akkor most következzenek azok amelyek már elkészültek:


Első nekifutásra a Billie Jean-t csináltam meg. Ezen a megoldáson elég sokat agyaltam, viszont ennek volt köszönhető hogy a többi már könnyebben ment.






 Nagyon tetszik a Sylvian Luc & Biréli Lagréne duó lemezen eljátszott Isn't She Lovely. Gondoltam ezt megpróbálom egyedül:





Bonnie Raitt balladája nagy kedvenc. Egyszerűen gyönyörű szám. Sikerült eredeti hangnemben megcsinálni:





Ezen kívül feldolgozásr akerült eddig a  Roxanne, Rockin' Chair, egy saját nóta az Üveghang Etüd,
a Chicken, a Body and Soul... és sok más...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése