2014. január 30., csütörtök

"Ártani nem használ"



Ha megkérdezek valakit hogy érdekli-e egy üzlet (tehát üzleti ajánlattal keresem meg), és megtudja miről van szó, sokféle reakció tapasztalható. Minél több embert kérdezel meg annál szélesebb a kép. Mikor belevágtam (ráadásul nem is én hanem Bea vágott bele, én segítek neki) nem is hittem volna, hogy ilyen érdekes lesz. Már ezért megérte. :)

Néhányan például szereptévesztésre adják a fejüket válaszaikban és mindenáron meg akarnak menteni attól, amivel mi kerestük meg őt. Még ezzel sem volna baj, csak hát nem ez volt a kérdés. Néhányan teszik ezt olyan indulattal, mintha itt életről-halálról lenne szó. És közben észre sem veszik, hogy hülyének nézik a másikat és lenézik, vagy úgy néznek rám mintha testemet a búgó pestis járná át. :)
   Egy viszonylag egyszerű kérdéssel eljutunk az emberi természet legbensőbb énjének kitárulkozásáig. Most azt hiszed túlzok? na akkor csak figyelj.. Mintha csak valami érzékeny talajra léptünk volna. Mintha rálépnénk a kérdezett tyúkszemére.
  Ez egy remek teszt. Számomra elég jól kijön belőle az ember természete, és az hogy mit gondol a megkérdezett magáról, és a másikról (rólam). Az továbbra is rejtély, hogy miért van az, hogy bizonyos témákra (melyek egyébként nem életbevágóak) túlreagálás a reakció. Az itt említett eseten kívül ilyen téma még például a hitélet kérdése is. Na jó az tényleg életbevágó.. 
 Volt például olyan aki azon sértődött meg, hogy hogy jön egy zenész ahhoz hogy egy ízig-vérig üzletembert ilyen dologgal megkeressen. Egyszerűen nem jött össze számára a kép a hanggal. Mintha Marilyn Monroe-t kapnánk fingáson. Ezen aztán nem is nagyon tudta (akarta) túltenni magát, mert innentől kezdve késztetést érzett, hogy beírjon engem egy gyorstalpalóba ahol röviden felhomályosít, hogy mennyire nem értek hozzá, és épp most iratkoztam be a looser sc-be. És hogy minden további érvelést és beszélgetést leállíthasson jön az adu: "És egyébként sincs időm ilyesmivel foglalkozni." Azzal semmi baj hogy ez a véleménye, de maga a stílus és a megnyilvánulás a kommunikáció nélkülöz mindenféle tiszteletet, jószándékot. Önző módon rosszindulatú, lekezelő. Erre szoktuk mondani hogy paraszt. Rögtön kiderült, hogy a kérdésemmel sikerült felbőszíteni. És hát hogy jövök én ahhoz ugye? De miért is? Honnan jön ez az indulat?
  Számomra azok az elutasítások a legszimpatikusabbak amelyekből érzem azt, hogy egyrészt ért is ahhoz amiről beszél, másrészt érvrendszerét olyan mederben tartja amiből érezni a másik iránti tisztelet. Ez kölcsönösségen alapul. Ha megadom a tiszteletet, akkor azt el is várom. Ez ilyen egyszerű. Ami egyébként alapvető, és említeni sem kellene. Azért az elutasítások közül szerencsére ez a legtöbb.
De hát ez érthető is, hiszen nem idegen emberekhez fordultam. Talán ezért is meglepő, hogy egy ilyen szituációban, valaki nem ismeri ezt a kommunikációt. Talán sosem tanulta. Vagy tényleg azt gondolja, hogy ez a helyes. Az a nagyobb baj egyébként.
  Volt aki felhívott telefonon, és bár az anyagot nem ismerte meg, nem is nézte meg (!), azt viszont tudta hogy az "ilyenek" milyenek, és megpróbált úgy lebeszélni hogy mellette egy mondatot sem tudtam elmondani. Bár akkor már éreztem, hogy talán nem is baj. Csak ugye nem ez volt a kérdés. Próbáltam válasz nélkül végighallgatni, hátha rájön, hogy még semmi sem derült ki, lévén meg sem tudtam szólalni, hiszen eddig csak ő beszélt, és a saját véleményét már a hívás előtt is jól tudta :) de nem. Akkor aztán jöttek a kérdések: Há' nem? De ha bármit próbáltam reagálni, az első szó után már bele is vágott, és jött egy újabb két perces zuhany. Szóval ezt nem akartam tovább elodázni, így azzal sikerült ezt elhárítani, hogy nem a tanácsát kértem, hanem hogy érdekli-e avagy sem. Mindenképpen meg akarta menteni az életemet. Érdemben a kérdéssel pedig is nem foglalkozott. Elintézhettük volna 30 mp alatt udvarias stílusban.

Amikor sikerül magam túltenni egy ilyenen, akkor tudatosul hogy igazából sajnálatra méltó, ha valaki egy ilyen egyszerű ügyben, így indulatba hozza magát, és szabad utat enged az indulatainak, vagy csak szereptévesztésbe kerül, és összekever engem valaki mással. Mert vannak az életben igazán fajsúlyos dolgok is, de egy ilyen levélváltás/telefonbeszélgetés mi azokhoz képest? Vagy csak én gonlom így?

Van egy mondás ami nagyon tetszik nekem:

"Az aki vagy, olyan hangosan beszél, hogy nem hallom tőle, amit mondasz."



  Ilyen és ehhez hasonló stílusú levelet küldtem szét ismerőseimnek. A közelebbi ismerősöknek természetesen részletesebb barátibb hangvételben, személyre szabottan:

"Szia XXXXX!

Egy üzleti ajánlattal kereslek meg. Nem kezdenék bele, ha van pár perced (15), kérlek nézd meg ezt a videót. Szerintem kiderül belőle hogy miről van szó.
http://xxxxxxxx.xx
Válaszodat megköszönve tisztelettel B. Miki"


Válasz:

"Szia Miki,

ne haragudj, de 12 percnél nem bírtam tovább. Ezt szerintem nagyon gyorsan felejtsd el.

Az üzleti életben ez egy olyan dolog, mint ha zenélni soha nem tanult emberekből összeállítanánk egy musical show műsort és ezt akarnánk Worldwide turnéra küldeni.

Aki tisztában van a közgazdaság alapjaival, az vagy röhögőgörcsöt kap egy ilyentől, vagy ő maga talál ilyet ki, hogy lehúzzon pár szerencsétlent.

Tisztelettel ennyi a rövid véleményem.
"


Aztán leírta a véleményét, amit próbáltam tételesen megválaszolni, és vártam hogy ír rá valamit, de arra való hivatkozással hogy neki erre ideje nincs már válaszra sem méltatott...

Az igaz, hogy pár kérdéssel hamar mattot lehetett volna adni neki, csak hogy nekem nem ez volt a célom. Még csak arra sem akartam felhívni a figyelmét hogy mire vetemedett. Ha valaki tényleg ért hozzá, az nem ezt a szótárt használja. Én nem akarok meggyőzni senkit sem. És miután az aki valójában, sokkal hangosabban beszélt annál mint amit mondott, ezért leszűrtem magam számára a konzekvenciát: Legalább megtudtam, mit gondol rólam. Már ezért megérte. Mit értem volna azzal, ha közlöm vele, valójában milyen ember? Nem ezért kerestem meg, és még csak nem is számítana neki hogy mit gondolok róla. Egyszerűen nem éri meg, hogy ennyi energiát bele fecöljek egy ilyen szituba. Inkább kiírom magamból és kész. :)
Egy másik cikkemben írtam egy emberről, akit 17 éve ismertem, és soha rosszat nem mondtam róla, és nem is tettem neki, mégis a szemembe hazudott, és csúnyán átvert. Abból is megtanultam a leckét. Néha belefut az ember olyan emberekbe, akik életük egy pontján (én csak így hívom) megkattannak, és minden előzmény nélkül elkezdenek nem racionálisan viselkedni. A szóban forgó emberünkről azóta kiderült hogy többen is tapasztaltak hasonlókat nála. Ez nem baj, ennek sok oka lehet amihez az "áldozatnak" nem sok köze van. Őszintén sajnálom..
Megmutatok egy másik elutasító levelet, ami szintén aggódik, csak épp szem előtt tartja azt ami az előzőben nyomokban sem volt található. Mindegy mit gondol, a hangnem baráti. Átjön a levélen a szándék. Nem akar rosszat, ott kezeli ezt az egészet ahol kell. Szóval ez a válasz jött:

"Szia, Miki!

Köszönöm szépen, hogy rám gondoltál, de én sajnos biztosan nem fogok beszállni, és az igazat megvallva titeket is féltelek tőle.

Jó pár ismerősöm próbálkozott hasonlókkal, és egyedül egynek jött be. Annyit vagy többet dolgozik vele, mint a korábbi munkájával, és bár tényleg nem keres vele rosszul, de az igazi előny inkább az, hogy ez a fajta munka egyszerűen jobban tetszik neki. És még aki munkaként fogta fel, azok közül is nagyon sokan hamar kiábrándulnak, nem is beszélve nagyon sok átvert emberről. Természetesen sem jogom, sem szándékom, hogy bármibe is beledumáljak, csupán annyit akarok mondani, hogy nagyon tartsátok nyitva a szemeteket!
"

Azt hiszem ezt így kellene, nem? Sok levelet lehetne idézni. És az aki olyan fába vágja a fejszéjét ahol ilyen meglepetések érhetik, ott állni kell a sarat, mert nyilván nem ez volt az utolsó ilyen.

A stílus maga az ember...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése