2016. január 23., szombat

Videó az erősítőmről

Még 2015 nyarán készítettünk egy felvételt egy stúdióban, ahol teszteltük a cuccomat. Sajnos idő hiányában még csak most került editálásra a kép és a hang. Az igaz, hogy nem szeretek reklámozni cuccot, mert nem szeretnék ezen az úton ismertséget szerezni. Ez a videó azoknak készült elsősorban akik érdekődnek az után hogy mit használok. Ami miatt mégis örömmel vállaltam ezt a demót, az az hogy egyrészt nagyon szeretem. Már évek óta használom, és sokat sok helyen bizonyított. A másik hogy ez tényleg nagyon komoly szponzoráció volt Soma részéről amit eddig soha senkitől sem kaptam.  A felvételen semmit a világon nem használtunk a gitáron és az erősítőn, illetve az azt összekötő kábelen kívül. Sajnálatos módon csak tiszta hangszínen tudom használni. Még a 15w is sok, chrunch hangszínen már túlságosan hangos. Szóval ez az erősítő az egy csatornájával is sokkal többet tud mint amit én használok belőle. Örömmel osztom meg veletek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése