2016. június 25., szombat

Elment az én Pali barátom

Harmadszorra kezdek bele.. nem könnyű. Nekem a Pali kicsit olyan volt, mint az U.S.A-ban a Miles. Remekül érzett rá, hogy merre mennek a dolgok. Félelmetesen tájékozott volt zenében. Mindig csak előre tekintett, folyton fürkészte az új tehetségeket itthon és a nemzetközi vizeken. Kíváló érzéke volt olyan csapatok létrehozásában, ahol a zenészek nem csak megértették egymást, de jól tudtak együtt komunikálni. A Palinak ehhez orra volt. Engem is ő hívott el 96-97 tájékán. Akkor nem is sejtettem hova vezet majd ez az út. Hogy hány és hány zenekar lesz ebből. Hány lemez és turné, itthon és külföldön. Mennyi nevetés, és mennyi öröm. Hány felejthetetlen koncert. Hogy mennyire meghatározó lesz majd a vele való zenei kapcsolatom, és ma már elmondhatom a barátságom is. A Pali intézmény volt.
Nem tudok most többet írni. Ha elkezdeném leírni az emlékeimet (Unga-Bunga, Vasvári String Trió, P.H. connection, Jimi Hendrix Project, Night Runner , InLine 20) ,
 minden nap eszembe jutna még valami amit hozzá kellene tenni. Sosem érnék a végére. 18 évet töltöttünk együtt a pályán kisebb nagyobb megszakításokkal. Tisztelte a tudást, sokra értékelte a barátságot. Mindig tisztelettel fogok emlékezni rá. Egy olyan emberre akitől nagyon sokat kaptam a pályám során.
 Pár hete volt az 59. születésnapja. Elmentünk és jól megmuzsikáltuk. Utoljára. Az volt az utolsó fellépése.
 Isten vígasztaló kegyelme legyen mindazokkal akik szerették, és gyászolják.
 Nagyon hiányzik nekem az én Pali barátom.




1 megjegyzés:

  1. Anno, mikor meg tudtam venni az első CD lejátszómat, az azt megelőző estén voltam In Line koncerten. Az első CD az életemben tőle van, dedikálva. Párszor találkoztunk, nem tudtam róla sokat, de azt igen, hogy elég ügyesen szervezett dolgokat. Megadatott neki, hogy tényleg jó nevekkel játszhatott. És egy jazzista mi mást akarhat.....nem tudom mi történt, de 59 év lehetett volna 79 is.

    VálaszTörlés