2016. szeptember 2., péntek

Az első gitárom

Na az sem ma volt amikor megkaptam. 1980 talán. Valamelyik szülinapomra. Cremona. Akkor még fogalmam sem arról mit is jelent a tiszta fa hangszer. Nagyon masszív konstrukció volt. Amit ez kibírt szegénykém! 7 éven át volt hűséges társam. Ezen tanultam meg gitározni. Volt ezen aztán fémhúr (mert hogy redendően nylonhúros lenne), meg pickup, meg tuhel aljzat. Aztán 86 környékén telefirkáltam, majd mikor 87-ben elmentem a Postások Erkel Ferenc Zeneiskolájába, akkor megkaptam az első komoly (jobbkezes) gitáromat, egy Ibanez Artistot. Az váltotta ezt a hangszert. Az már nincs meg, egy barátomnak adtam el, akinek azóta is megvan (93-94 óta van nála). Ez megmaradt. Most lehoztam a padlásról. Szegény nagyon viharvert. Már így marad. Most itt lóg a szobám falán. Egy ilyen gitár elegendő volt ahhoz minden eldőljön bennem. Amikor elektronika került bele, egy öreg csöves rádión toltam otthon aminek zölden világított a "szeme". Egy akkori haverom csinált egy zsebrádióból torzitót azt használtam. Mikor ezeken gondolkodom eszembe jut, hogy most sokkal könnyebben jutunk hozzá szinte bármilyen felszereléshez. De lehet hogy a "hiány" erősítette az akarást. A sok éven át tartó vágyakozás. Ha meg már az indulásnál megvan a  sok "cucc", az meg valahogy elveszi a figyelmet a lényegről. A zenélésről, a zenével való foglalkozásról. A vég nélküli gyakorlásokról. Ennyi évtized távlatából kezdem megérteni magamat. Mindig örülök valami új cuccnak, mert azt élhetem át újra és újra, hogy hány évet vártam arra hogy lehessen. De most hogy már lehetne, hiányzik az az egyszerűség amit egy ilyen hangszer ad. Ez a hangszer arra tanított (anélkül hogy ez tudatosult volna bennem anno) hogy magam oldjam meg amit akarok. Ne a cucc oldja meg helyettem, hanem én. Mikor meglátok "6 húrt" mindig annak lehetősége jut eszembe először, hogy ezen tudok nevetni, sírni, bármit el tudok mondani amit csak szeretnék. És milyen jó hogy így alakult... Eszköz maradt és nem cél.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése