2017. április 18., kedd

R.I.P. Allan Holdsworth




1987-ben nagy tervekkel vetettem bele magam a tanulásba a Postás zeneiskolában. Akkori tanárom Folk Iván mutatta az épp aktuális "menő" gitárosok lemezeit, amiket akkor még kazettán hallgattam. Kaptam két lemezt a Metal Fatique-t és a Road Games-t, és szinte "sokkoltak". Akkor ott 17 évesen "villámcsapásként" ért az ő zenéje. Később aztán azzal is szembesültem, hogy azóta sincs senki aki ugyanarról a planétáról jött volna, annyira egyedi zenei világa van. Briliáns technikája ma is utolérhetetlen és lenyűgöző. Minden zenésznek megvan a "nagy ő". Hát nekem Ő volt...Az én személyes fejlődésemre is az ő zenéje volt a legnagyobb hatással hosszú-hosszú éveken át. Szerettem érezni a zenéjén és a játékán azt a tökéletes szabadságot amit megélt. Semmilyen technikai elem sem korlátozta őt. Minden az inspirációról szólt.
 Én abban hiszek, hogy a zenét kapjuk, és a zenészek dolga azt továbbítani. Amitől ez a kapott zene egyedi lesz az azok a "szűrők" melyeket az egyén (zenész) élete során megél. Születésétől fogva. Sőt talán már az anyaméhben. Ezt nevezhetnénk környezeti hatásoknak. Ezt persze sok minden egyéb is formálja, mint például a kreativitás amivel dolgozunk a zenénkben.
 Nos mindenkinek vannak "szűrői", de mint a bélyegek van amiből milliónyi van, és van néhány amely igazán értékes mert csak egy-egy darab van belőle a világon. Nos A.H. egy 1 darabos ritkaság a gitárosok gyűjteményéből. Egészen különlegesen hallotta és továbbította a muzsikát amit kapott. Soha senki sem hallotta úgy ahogyan ő. Megmutatott nekünk a világból valamit amit csak ő volt képes érzékelni. Persze ez számára valószínűleg a legtermészetesebb dolog volt. Erre csak mi csodálkozunk rá. Meg merem kockáztatni: Az ő zenéje 200 év műlva is különleges lesz, mert senki sincs aki így hallotta volna a zenét mint ő. Különleges volt, egyedi, megismételhetetlen.
 Még csak 70 éves volt..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése