2017. augusztus 23., szerda

R.I.P. John Abercrombie



1944-2017

Úgy látszik hozzá kell szokni, hogy eljött az a kor amikor gyerekkori kedvenceim elmennek szépen sorban. Idén Allan Holdsworth korai halála ért el, (mert hogy az épp betöltött 70 évet nevezhetjük még nyugodtan annak), vagy Chuck Loeb aki még csak 62 volt.. és most John Abercrombie is elment.
Kamasz koromban a 80-as évek második felében ismerkedtem muzsikájával, és hamar bekerült a kedvenceim közé. Szerettem a szerzeményeit. Szerettem a gitározásából áradó hangulatot. Kézbe vette a gitárt, és ömlött belőle a zene. Ez nem sok zenészről mondható el. Illetve akikről elmondható azokról tudunk. Számomra a jazz legnagyobb értéke ez: Amikor valakinek a játéka annyira magával ragadó, hogy olyan világot nyit meg a hallgatóság számára ami addig ismeretlen volt. Egyfajta "varázslat". Mint egy színházi előadás, ahol -ha jó akkor- gyorsan részévé válsz annak, megfeledkezve a külvilágról. Abercrombie számomra ilyen előadó volt. Nagyon közel áll hozzám az az attitüd ami belőle jött. Olvastam, hogy súlyos önértékelési problémákkal küzdött, de ez a zenéjében pozitívumként tükröződött. Ott nem takargatta ezt, hanem formát öltött. És micsoda zene volt. Lehet hogy ő magát nem sorolja a géniuszok közé, de én őt igen. Az egyik első lemez amit hallottam tőle egy koncert trió lemez volt amit a Peter Erskine-el, és Marc Johnsonnal készített. Azon játsszák az Alice In Wonderlandet, a Stellát, és a Samurai He-haw-t. Ezek nagy kedvenceim lettek. A másik nagy kedvencem a Michael Breckerrel készített Getting There. Na annak minden száma alapmű lett. A Remember Hymn egy csoda! Talán a legtalálóbb a megemlékezéshez. Sajnos csak ilyen "gagyi" videót találtam. Az eredetit sehol...


                                                                  "Remember Hymn"



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése