2015. március 6., péntek

Vannak e csodák?


 Ezzel a történettel 2004 óta várok. Még akkor leírtam az események kronológiáját, hogy el ne felejtsem. Aztán csak vártam. Igazából nem volt konkrét oka. És annak sincs hogy épp most ragadtam "tollat". Az is lehet hogy van, csak később fogom megérteni.
A csoda kifejezést, inkább átvitt értelemben használjuk mint szó szerint. Talán épp azért mert amit maga a szó is jelent meg nem magyarázható eseményt jelöl. Viszonylag kevesen vannak akik racionálisan elfogadnak olyan tényt amit másképp nem tudunk magyarázni ha csak úgy nem hogy csoda örtént. Mondjuk rá, véletlen, szerencse, stb., mert hát az nem lehet.. Ez Jézus korában is így volt. Az emberek szeme láttára történtek azok a csodák és mégis voltak akik ott álltak és csak vakarták a fejüket. Ez ma sincs másképp. Az emberi természet ma sem más ebben az értelemben. Ezek is megmagyarázhatatlan dolgok.
 Átvitt értelemben azonban szeretjük használni ezt a kifjezést, és így hiszünk is a csodákban. Például olyan tehetségeknél akiknek a tudása, tehetsége messze felülmúlja embertársaiét.
Én személy szerint hiszek abban, hogy az élet kezdete és vége is annak az Istennek van a kezében akit én Jézusként ismerek.
A következő történet velünk esett meg, és mint ilyen nem nélkülözi a szubjektivitást. Hiszen hogyan is lehetne egy ilyen esetben kívül maradni érzelmileg... Ugyanakkor a történetben leírtakban törekedtem a tényszerűségre melyek megfelelnek a valóságnak. Nos akkor tehát:

 Régóta álmodott házunkat építettük 2003-ban, mikor feleségem várandós lett harmadik gyermekünkkel.
Nagyon örültünk, tervezett gyermek volt, bár a házat azért jobb lett volna előbb befejezni. Jó pörgős lett az az időszak még ennyi idő távlatából is.
Már az első ultrhangfelvételeknél kiderült hogy kevés a magzatvíz. Ez a terhesség alatt folyamatosan szivárgott. Tulajdonképpen szinte nem is nagyon volt. De az orvosok megnyugtattak, hogy ennek ellenére a magzat jól van, és egészséges. Felkészítettek arra hogy jön a terhességben egy 3-4 hét ami kritikus lesz a magzat életben maradása szempotjából. Ha azt túléli, akkor jó esélyünkvan hogy már megmarad. Orvosunk akinél első két gyermekünk is született, felkészített, hogy a kórház részéről meg fognak keresni, egy vezető főorvos, és tájékoztat ennek a terhességnek minden kockázatáról és veszélyéről. Az aggasztó szivárgás és egyéb okok miatt is más orvosok is különböző intézményekben vizsgálták Beát és a magzatot, és egyre inkább azt éreztük hogy itt valami komoly gond lehet.  Majd a terhesség 20. hetében közölték, hogy ez egy elhaló terhesség, és alá kellett írnunk egy papírt, hogy a terhességet csak a saját felelősségünkre tartjuk meg. Kimondatlanul is az érződött, hogy vetessük el a gyereket. Miután az élet megfogant mi azt hogyan is vehetnénk el??? Igen nehéz hetek, jöttek, tele feszült várakozással. A vizsgálatokon azonban a baba életjelei mindig jók voltak. Ez megnyugtató volt.
Aztán a 30. hétben, tíz héttel korábban beindult a szülés. Mentő vitte őket a klinikára. Mire én a két nagyobb fiút letettem a szomszédban és utánuk mentem Gergő 1370 grammal meg is született. Él, "keze-lába" megvan. Először azon döbbentem le, hogy fiú, ugyanis az ultrahangnál többször is említették, hogy valószínüleg lány lesz, aminek Bea nagyon örült a két fiú után. A koraszülés miatt sajnos nem a mi orvosunknál zajlot a szülés, mert ott csak a 34. héttől tudtak volna fogadni.
Rögtön inkubátorba került az intenzív osztályra. A feje szegénynek beödémásodott a szüléskor, szilva lila volt az egész arca és a feje búbja is. A légzésével voltak problémák ezért lélegeztető gépre kellett tenni. Elmondták, hogy ez sajnos károsítani fogja a tüdőt. Ez be is következett, de nem akarok a dolgok elébe vágni. Nagyon elesettnek tűnt szegény azzal a beesett mellkasával. A feje a tenyeremben elfért. és persze tele volt csövekkel. Akkor még fogalmam sem volt róla, micsoda életerő szorult ebbe a kis testbe. Bea 8-10 héten át minden nap járt be az intenzívre Gerihez. Munka után, vagy innen Érdről. (Csak egy melléktörténet: Egy alkalommal még koccanásos balesete is volt a kórházba menet. Jelezte hogy menyire igénybe vett bennünket az egész szituáció. A baleset után derült ki, hogy nincs befizetve a kötelező. Jelentem be szokuk fizetni, csak a sok lakhelyváltoztatatás az építkezés miatt eltüntek számlák, illetve nem érkeztek meg, és amit csak negyed évente kell fizetni, az nem tűnik fel rögtön. 650e ft-ot vasaltak be rajtunk részletekben) Bea minden alkalommal beszélt hozzá, fogta a kezét, és amikor már lehetett kivette később és szoptatni is tudta. Gergő biztosan érezte édesanyját, és ez a kapcsolat meg is maradt. Gyógyszer volt ez a javából! De ne szaladjunk előre.
 5 nap után átkerült egy másik intézmény PIC osztályára ahol állapota stabilizálódott, még a légzése is pedig ez nagyon nehezen ment.
Időközben közölték hogy nyugodjunk meg, de volt egy enyhe lefolyású agyvérzése a szülésnél, melynek felszívódott nyomait vették észre az egyik röntgennél. (Az a szilva lila fej a szülésnél..)
Átkerült egy harmadik intézmény normál baba osztályára. Én ekkor már nyugodt szívvel utaztam el 10 napra Lengyelországba egy turnéra.
Kint létem alatt kaptam egy telefonhívást Beától, hogy Gergő állapota hirtelen fordulatot vett. Rosszul lett, visszavitték az intenzív osztályra és szó szerint élet-halál között van. Azonnal műteni kellett. A normál osztályon elkapott egy fertőzést (!!!), ami megtámadta a beleit. A vastag és a vékonybél közötti szakaszt el kellett távolítani ez kb a 20%-a a teljes bélrendszerének. A belét kivezették a hasára, egy sztómazsákba űritett.
Ott ülök egy buszban 880km-re tőlük, lengyel és amerikai kollégák között teljesen tehetetlenül. Elkezdtem sírva imádkozni. Csendben magamban. Egyszer csak az egyik kollégám felkiállt: Odanézzetek milyen gyönyörű szivárvány!!! És tényleg; az égbolt fele korom fekete volt, a másik fele pedig sziporkázó napsütésben. És egy csodaszép vastag színes szivárvány húzott végig az égbolton. Csodaszép volt. És miközben imádkoztam, beugrott egy történet a Bibliából, melyben Isten egy szivárványt küldött a földre hogy emlékeztesse magát arra hogy szövetséget kötött az emberrel. Ez a szivárvány nekem ott nagyon sokat jelentett. És még ma is üveges lesz a tekintetem ha felidézem azt a pillanatot. Választ kaptam rögtön ott az imádságomra. Nem volt idő semmire sem.  Nem tudtam, hogy Gergő életben fog e maradni vagy sem, és belepusztultam hogy nem lehetek ott, de azt 1000%-an tudtam hogy Isten nem csak velem van ott a buszban, hanem sokkal inkább Beával otthon, és Gergővel az intenzíven. Ez megkérdőjelezhetetlen bizonyosság volt. Hogy Isten ott van a legnehezebb percekben. Nem vagyunk egyedül sehol sem. És ez csodálatos érzéssel töltött el. A bizonyosság, hogy nem kell egyedül lenniük.
Az az állapot amíg eldőlt hogy életben marad-e 2-3 napig tartott. Az orvosok különböző antibiotikumokkal próbálkoztak. Eleve gyenge volt az immunrendszere az előzmények után, nem volt biztos, hogy képes felveni a versenyt a fertőzéssel. Aztán megtörtént az amit nem csak mi, de maguk az érintett orvosok is csodának éltek meg mint ahogy ezt maguk el is mesélték nekünk később. Minden orvosságnak van egy hatásmehanizmusa. Eltelik x idő míg elkezd hatni. Az egyik antibiotikumra egyáltalán nem reagált. Majd átállították egy másik gyógyszerre, és minden átmenet nélkül, egyik pillanatról a másikra az egekben lévő, sokszorosan magas értéke amit a vérében ellenőriztek folyamatosan, leesett a normál szintre minden átmenet nélkül mint valami varázsütésre. És ez  a szint a mai napig ott is van. Ahogy eldőlt hogy életben marad, ez már nem volt kérdés. Erre csak azt mondták az orvosok, hogy ezt ők sem értik, mert ilyen nem történhetne meg, de elfogadják a tényt hogy ilyen van. Munkájuk során találkoznak ilyen esetekkel.
Újra infúzión volt, és lélgeztetni kellett, de legalább ÉLT, és lassan, de javult az állapota.
Másodjára már nem bíztuk a véletlenre: A PIC osztályról engedték haza (ami nem szokás) mikor elérte a 2kg-ot. Vettünk légzésfigyelőt, ami sajnos párszor riasztott is bennünket. Évekig ha meghallottam a buszok, és bizonyos mikrók csengőhanjgát összerezzentem. A PIC osztály életmentő gépeinek hangját, és a légzésfigyelő riasztó hangját juttatják eszembe. Ugyanakkor a PIC osztály az a hely ahova nyugodtan jövök vissza most már mindhárom gyermekemmel, mert már a nagyokat is idehoztuk. Az ottlétünk alatt nem csak az orvosokkal, ápolókkal, de a portásokkal is összeismerkedtünk. Még 10 év után is emlékeztek ránk és ledöbbentek Gergőn mikor meglátták mekkora fiú lett. Az ő története bejárta a kórházat. Legnagyobb csodálattal és tisztelettel gondolok az ott dolgozókra. Nem egyszerűen szakmai tudásukkal vannak jelen, hanem minden szeretetükkel is. A kis porontyok ott fekszenek egymás mellett, az inkubátorokban. A nővéreknek folyamatosan adnak munkát. Ha az egyik nyűgösebb és olyan állapotban van, hogy kivehető, akkor felkapják és mellükön tartják, miközben dolgoznak a többiekkel...
Gergőt hazaengedése után 4 hónappal műtötték újra, amikor beleit visszakötötték a helyére. Nagy izgalommal vártuk hogy minden rendben menjen. Kitörő örömmel fogadtuk az első hangos pukikat! :) A műtét jól sikerült, szépen beindult az anyagcseréje annak rendeltetési helyén.
Mint írtam a mesterséges lélegeztetés következtében károsodott a tüdeje. Nem volt még elég fejlett a tüdő a lélegeztetéskor. Az orvosok kerek perec megmondták: fokozottan veszélyeztetett mindenféle légúti fertőzésre. Ha a bátyjai megbetegszenek és magas lázzal otthon fekszenek, de egy hét múlva meggyógyulnak, abba Gergő belehalhat. Szerencsére akkor már létezett egy védőoltó program amibe Gergő is bekerült, így egy hónapban 1x, fél éven át kapta a védőoltást, amíg meg nem erősödött az immunrendszere annyira, hogy maga is ellen tudjon állni.
1 évvel az események után, látva hogy Gergő egészségesen fejlődik az orvosok is oldottabban beszéltek az akkori szituációról, és igazából csak akkor szembesültünk azzal, hogy azért volt csoda az orvosok számára is ez az eset, mert olyan állapotban volt, hogy egy orvos sem "fogadott volna" az életben maradására.  Azt mondták 10-ből 1 gyermek ha túléli ezt.
Most mikor írom e sorokat Gergő a 11. születésnapjára készül, és kedvenc időtöltése a foci. A Tárnoki bolha csapatának tagja. Tele van élettel, és beragyogja az életünket. Pontosan úgy él mint akármelyik kisfiú. Már csak a hasán látszódnak a múlt nyomai.

Ez a rövid kis felvétel pár hónappal az események után készült, kevés fény mellett, a fürdőben. Nem volt nehéz észrevenni mennyire szereti a vizet... Ma már remekül úszik és nagy vízbiztonsága van.


Ezek még az első 5 nap valamelyikén készültek a fertőzés előtt:




Itthon vagyunk (2004)


 Tornaóra:





2014 


a fiúk:

szívtipró!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése