elmélet & improvizáció


 Ennek a kiadványnak a gondolata 10 évig ért bennem, és a folyamatos tanítás hozta meg a kedvet hozzá, és a tapasztalatot hogy egyáltalán bele mertem vágni. Sok éves gyakorlat alapján raktam össze. Abból ugyanis kiderült hogy működik. A ma tanulni vágyókat az elmélet olyan szempontból érdekli, hogy érteni szeretnék amit játszanak. Ennek az improvizációban van a legtöbbeknél szerepe. Az elmélet attól elmélet, hogy nem gyakorlat. :) Ennek megfelelően a legtöbb ilyen kiadvány nem feladatcentrikus, hanem információközlő. Nos én ezzel akartam szakítani. Hiszen mi értelme az egész elméletnek, ha nem tudjuk a gyakorlatban hasznosítani? Ezért én a tanításban is az elméletet, sok gyakorlattal tanítom. Kiadványomban is erre fektettem a hangsúlyt. Alapszintről kezd úgy mint a hangközök, azonban elég gyors ütemben halad aztán előre.

97 oldal

42 feladat

181 mp3

Megérteni az összefüggéseket sokféleképpen lehet. Nem azzal a szándékkal írtam hogy ez lenne a szent Grál, de az biztos hogy ez a módszer működik, és ráadásul még csak nem is én találtam ki..
Alapvetően kétféle megközelítés van benne:
Az egyik a harmóniák megismerése. Improvizáció az akkord hangjaival. tehát nem skálagondolkodás, hanem harmóniagondolkodás (Be-Bop). Innen egyszerűbb is tovább lépni a skálák felé. Hiszen a skálák is hordozzák a harmónia hangjait, de azon kívül még másokat is. Ezért a megismerés szakában több a hibalehetőség is. Harmóniagondolkodással mindig a jó úton haladunk és a skálákat is jobban megértjük.
Tulajdonképpen a zenélés egyfajta gondolkodás. Én gondolkodni tanítok. Jó gondolkodással remekül, és otthonosan lehet mozogni a zene világában. Ebben a könyvben erre tettem kísérletet.
És persze minden ami ehhez szükséges az benne van. A harmóniajelzésektől, és miértjeiktől kezdve a hangnem érzékeny pontjain át, a hangnemek fokainak és azok funkcióinak tárgyalásáig minden benne van.
Külön figyeltem arra, hogy ne csak gitárosoknak,  hanem minden hangszeresnek használható legyen.
Egy egy-két példát kedvcsinálónak megosztok:

Ez a példa nem a könyv elejéről való. :) Hosszasan részletezem és magyarázom a harmóniakapcsolatokat. A konkrét harmóniamenetre feladatok is vannak. És a példát bemutatva elkövettem egy szólót, bemutatva hogy hogyan működik ez a gyakorlatban, mikor már "élő" játék van és nem feladatmegoldás. Miután felvettem magam, kezdtem letranszkribálni a szólómat.. :) vicces volt. Mindenesetre vállalkozókedvűek megtanulják a szólót a kottából, és együtt játszhatják a felvétellel.

https://soundcloud.com/miki-b/miki-birta-jazzelmelet-147-pelda?si=a2a8ef5696dd4547984a53244f09aa0d&utm_source=clipboard&utm_medium=text&utm_campaign=social_sharing






Csak elektronikus formában rendelhető. Van aki kinyomtatja magának, van aki gépről tanul. Így mindenesetre gyorsabb hozzáférést tesz lehetővé, és sokkal olcsóbb is, mintha nyomtatásban lenne. És ma már mindenki online..

Az ára 10'000 ft vagy €27



Banki utalással vagy Revoluton, PayPalon. Számla adás elektronikus úton. Minden további részlet









Megjegyzések

Népszerű bejegyzések