Sophia James
Na most nem kicsit esett le az állam a meglepetéstől.
Well… now that was a jaw-dropping surprise.
Or as I might say: “What a small world — and yet such a big one!”
For many, many years now, vocal music has been one of my greatest passions. It makes up the majority of what I listen to. And because of my former radio show, I was always on the lookout for new artists across all genres. That habit stuck with me, even after the show ended. So over time, I’ve found many favorites.
And in recent months, one of the artists I’ve been listening to the most is Sophia James. I first heard her sometime in early April 2025. What immediately struck me was that several of her performances — from emotional ballads to more upbeat, edgy songs — really resonated with me. There was something in her delivery, something that made it feel close, personal. Almost painfully honest.
So I started paying closer attention to her lyrics, and I found them deeply moving. It didn’t take long — she became a favorite. I’ve shared her songs on Facebook more than once, and I’m sure I’ll continue to do so.
Today, while searching for more of her music, I came across a performance from an American singing competition where Lionel Richie was one of the judges. You know how it goes — contestants tell their stories, about where they’re from, their families, their background.
She shared that her beloved mother had passed away from cancer, and that she had been a wonderful singer — and suddenly it made sense. I understood where that depth and emotional power in her music comes from.
Then, without any big introduction, a man appears briefly and speaks a few words — her father — and only at the end do they reveal who he is and what he does.
Of course, I recognized him instantly.
And then it appears on screen: Sophia’s father: Chad Wackerman.
Aaaaaah!
A whole different world — and yet not at all.
It was as surprising to me as learning that Béla Bartók and Charlie Parker once lived and worked in the same city — New York — during the same era.
I’ve been listening to her father’s drumming since the late 1980s, especially on the most influential albums by Allan Holdsworth — music that had a profound impact on me, and on so many people around the world. Chad Wackerman is a very special kind of musician — technical, yes, but so deeply human in his playing.
So… this is just unbelievable.
As my friend Muki likes to say: “The blind man doesn’t fall far from his cane.” 😂
Father and daughter — two different eras, 30 to 40 years apart, in different styles — and yet both became favorites of mine.
So much for coincidence.
Anyway, I guess I just needed to let all this out. 😊
Úgy is mondhatnám: “Milyen kicsi a világ, de nagy világ!”
Hosszú-hosszú évek óta nagy kedvencem a vokális zene. A zenehallgatásaim zömét is ez teszi ki. A volt rádióműsorom miatt egyébként is folyton kerestem, kutattam az újabb és újabb előadókat mindenféle stílusban. Ez aztán szokásommá is vált műsor nélkül is. Így aztán mindig lettek kedvenceim. A legutóbbi ilyen előadó akit sokat hallgatok az elmúlt hónapokban Sophia James. Valamikor április elején hallottam először 2025-ben. Feltűnt hogy az érzéki balladáktól, a dögös nótákig, egyszerre több előadása is megfogott. Meg volt valami az előadásában. Valami amitől valahogy közelinek éreztem. Olyan fájdalmasan őszintének. Elkezdtem figyelni a szövegeit. Nagyon tetszettek. Na szóval nagy kedvencem lett rövid időn belül. Sokszor osztottam meg a FB-on, és szerintem még fogom is. Ma megint keresgettem tőle felvételeket, és találtam is egy amerikai énekversenyt ahol többek között a Lionel Richie volt az egyik zsűritag. Tudjátok, ilyenkor a versenyző mesél magáról a hátteréről, a családjáról hogy honnan jött stb. Elmesélte hogy az édesanyja elhunyt rákban akit nagyon szeretett és csodálatos énekesnő volt (na akkor értettem meg hogy honnan jön ez a mély tartalom belőle). Majd minden különösebb intro nélkül egy pár másodpercre megszólal az apa, akiről csak a végén derül ki hogy kicsoda, és mi a foglalkozása. Én persze rögtön felismertem, és aztán egyszer csak kiírták: Sophia apukája:
Hosszú-hosszú évek óta nagy kedvencem a vokális zene. A zenehallgatásaim zömét is ez teszi ki. A volt rádióműsorom miatt egyébként is folyton kerestem, kutattam az újabb és újabb előadókat mindenféle stílusban. Ez aztán szokásommá is vált műsor nélkül is. Így aztán mindig lettek kedvenceim. A legutóbbi ilyen előadó akit sokat hallgatok az elmúlt hónapokban Sophia James. Valamikor április elején hallottam először 2025-ben. Feltűnt hogy az érzéki balladáktól, a dögös nótákig, egyszerre több előadása is megfogott. Meg volt valami az előadásában. Valami amitől valahogy közelinek éreztem. Olyan fájdalmasan őszintének. Elkezdtem figyelni a szövegeit. Nagyon tetszettek. Na szóval nagy kedvencem lett rövid időn belül. Sokszor osztottam meg a FB-on, és szerintem még fogom is. Ma megint keresgettem tőle felvételeket, és találtam is egy amerikai énekversenyt ahol többek között a Lionel Richie volt az egyik zsűritag. Tudjátok, ilyenkor a versenyző mesél magáról a hátteréről, a családjáról hogy honnan jött stb. Elmesélte hogy az édesanyja elhunyt rákban akit nagyon szeretett és csodálatos énekesnő volt (na akkor értettem meg hogy honnan jön ez a mély tartalom belőle). Majd minden különösebb intro nélkül egy pár másodpercre megszólal az apa, akiről csak a végén derül ki hogy kicsoda, és mi a foglalkozása. Én persze rögtön felismertem, és aztán egyszer csak kiírták: Sophia apukája:
Chad Wackerman
Ááááááá
Ő egy másik világ és mégsem. Ez kb olyan meglepő volt nekem mint hogy Bartók Béla és Charlie Parker azonos korban éltek és dolgoztak egy városban New Yorkban.
Ennek az apukának a dobolását a 80-as évek végétől hallgatom a legnagyobb hatású Allan Holdsworth lemezeken, melyek a legmeghatározóbbak voltak a számomra és sokak számára szerte a világon. Egy nagyon különleges, de annál emberibb stílusú zenész. Szóval ez egész egyszerűen hihetetlen. Ahogy Muki szokta mondani: Nem esik messze a vak a botjától. 😂 Apa lánya két különböző korszakban 30-40 év különbséggel és stílusban, teljesen külön úton, egymástól függetlenül lett kedvencem. Akkor ennyit a véletlenekről. 😎 Na mindegy ezt most jól kiventilláltam magamból.
Ennek az apukának a dobolását a 80-as évek végétől hallgatom a legnagyobb hatású Allan Holdsworth lemezeken, melyek a legmeghatározóbbak voltak a számomra és sokak számára szerte a világon. Egy nagyon különleges, de annál emberibb stílusú zenész. Szóval ez egész egyszerűen hihetetlen. Ahogy Muki szokta mondani: Nem esik messze a vak a botjától. 😂 Apa lánya két különböző korszakban 30-40 év különbséggel és stílusban, teljesen külön úton, egymástól függetlenül lett kedvencem. Akkor ennyit a véletlenekről. 😎 Na mindegy ezt most jól kiventilláltam magamból.
Ez az énekversenyes videó:
Itt egy rövid példa apuka dobolásából, az egyik kedvenc Holdsworth lemezemről. Kegyetlen dobolás van:
És akkor jöjjön pár példa azokból a dalokból amelyek megtetszettek Sophia-tól. Ha megnézitek ezen videók nézettségét, én csak értetlenül állok. Egyszerűen nem értem.
Well… now that was a jaw-dropping surprise.
Or as I might say: “What a small world — and yet such a big one!”
For many, many years now, vocal music has been one of my greatest passions. It makes up the majority of what I listen to. And because of my former radio show, I was always on the lookout for new artists across all genres. That habit stuck with me, even after the show ended. So over time, I’ve found many favorites.
And in recent months, one of the artists I’ve been listening to the most is Sophia James. I first heard her sometime in early April 2025. What immediately struck me was that several of her performances — from emotional ballads to more upbeat, edgy songs — really resonated with me. There was something in her delivery, something that made it feel close, personal. Almost painfully honest.
So I started paying closer attention to her lyrics, and I found them deeply moving. It didn’t take long — she became a favorite. I’ve shared her songs on Facebook more than once, and I’m sure I’ll continue to do so.
Today, while searching for more of her music, I came across a performance from an American singing competition where Lionel Richie was one of the judges. You know how it goes — contestants tell their stories, about where they’re from, their families, their background.
She shared that her beloved mother had passed away from cancer, and that she had been a wonderful singer — and suddenly it made sense. I understood where that depth and emotional power in her music comes from.
Then, without any big introduction, a man appears briefly and speaks a few words — her father — and only at the end do they reveal who he is and what he does.
Of course, I recognized him instantly.
And then it appears on screen: Sophia’s father: Chad Wackerman.
Aaaaaah!
A whole different world — and yet not at all.
It was as surprising to me as learning that Béla Bartók and Charlie Parker once lived and worked in the same city — New York — during the same era.
I’ve been listening to her father’s drumming since the late 1980s, especially on the most influential albums by Allan Holdsworth — music that had a profound impact on me, and on so many people around the world. Chad Wackerman is a very special kind of musician — technical, yes, but so deeply human in his playing.
So… this is just unbelievable.
As my friend Muki likes to say: “The blind man doesn’t fall far from his cane.” 😂
Father and daughter — two different eras, 30 to 40 years apart, in different styles — and yet both became favorites of mine.
So much for coincidence.
Anyway, I guess I just needed to let all this out. 😊
